Legyen élmény a tanulás

A Szülő-Suli program megvalósítása a 2. évébe lépett iskolánkban. Ebben a félévben „Legyen élmény a tanulás” –hoz kapcsolódóan több rendezvényt is szerveztünk a tanulóknak és a szülőknek.

Célunk az volt, hogy a gyerekekkel az ismeretszerzés, a tanulás folyamatát és örömét megismertessük az iskolán kívül is. Ezért olyan programokat, rendezvényeket szerveztünk érdeklődési körüknek megfelelően, ahol játékos formában bővíthették ismereteiket.

A gyerekek október 19-én a regéci várat tekintették meg. A kiránduláson láthatták a szépen felújított erődítményt, ahol II Rákóczi Ferenc a gyermekéveit töltötte.  Nagy hatással volt rájuk  vár  környezete is. A kiállítás megismertette velük a Rákóczi család életét, és betekintést nyerhettek a fejedelem gyermekkorába is. A multimédiás eszközök elősegítették ismereteik gyarapítását erről a történelmi korról.

Október 24-én a debreceni Agóra Tudományos Élményközpontba látogattunk el. A természettudományok érdekességeivel  lettek gazdagabbak a tanulók. Fizikai, matematikai, földrajzi kísérletekbe nyerhettek betekintést és kaptak rá magyarázatot. A gyerekek rendkívül élvezték ezt a programot, hiszen a természettudományos tantárgyak törvényszerűségeit játékos formában próbálhatták ki, pl.: Tesla spirál, inga működése, gyorsulás, sebesség, szabadesés, stb. Interaktív módon próbálhatták ki a különböző fizikai törvényszerűségeket. A játékos feladatok során ötletességüket, leleményességüket és kreativitásukat is bizonyíthatták.

Október 25-én peciális angolóra keretében tanulóink megismerkedhettek Magyarország egyetlen skót dudás előadójával, Kéri Györggyel. A művész nem csak a skót zenével bűvölte el a gyerekeket, hanem aprólékosan bemutatta a skót ruházatot, elmagyarázta az egyes ruhadarabok szimbolikus jelentését. Különösen élvezték a gyerekek a különböző skót fegyverek bemutatóját. Szívesen bekapcsolódtak a közös éneklésbe és a játékba.

Különösen nagy öröm volt számunkra, hogy a köztiszteletben álló nyugdíjasok elvállalták felkérésünket, és interaktív órát tartottak tanulóink számára. A Tájházban kiállított tárgyak használatát is elmesélték a nyugdíjasok. A gyerekek nagy élvezettel készítették a kenyérlángost, figyelték a kemence működését. A lekvár főzés a legtöbb gyerek számára újdonság volt, hiszen hagyományos módon, üstben készítették a finomságot. A várakozás idejét kézműves foglalkozással színesítették, a szövés fortélyát is elsajátíthatták a gyerekek. A foglalkozás végén nagyszerű élmény volt a maguk által készített kenyérlángos megkóstolása.

A pályaválasztás elősegítése érdekében a felsős tanulóink a Kállay Rudolf Szakközépiskolába látogattak el, ahol tanműhelyekben mutatták be és próbálhatták ki a gyerekek az egyes szakmák fortélyait. Bádoglemezből sípot készítettek, palacsintát sütöttek, amit utána el is kóstoltak. A fiúk számára a legizgalmasabb a hegesztő szimulátor kipróbálása volt. Iskolánkban maradtak számára helyi lakosok népszerűsítették szakmájukat. A csecsemőgondozás, védőnői szolgálat, a védőnő mutatta be, a hajvágás és hajápolást mutatta be a fodrász, a betegápolásról pedig msc ápoló tartott a tanulóknak bemutatót. A rendőri munka sokrétű feladatával a Nagykállói Rendőrkapitányság munkatársai ismertették meg a tanulók. A nap folyamán több szakmáról kaptak részletes ismeretet a gyerekek.

Az öko-kézműves foglalkozás során természetes anyagokból alkothattak a tanulók különböző tárgyakat, képeket. A foglalkozás során a tanulók megmutathatták kreativitásukat. Igyekezetek minél szebb, igényesebb tárgyak elkészítésére. létrehozására.

A 3D filmvetítés sok tanuló számára jelentett újdonságot, hiszen közülük többen még nem voltak ilyen moziban. A tanulók a bolygókról láthattak egy izgalmas vetítést. Megtudhatták, hogy mely bolygón milyen életfeltételek illetve időjárási viszonyok vannak, s ezáltal melyek lehetnének alkalmasak az emberiség számára. Ezt a kisfilmet a felső tagozatos tanulók tekinthették meg.

Megcsodálhattuk a négy évszak jellegzetességeit állatok és növények bemutatásával. Megismerkedtünk más földrészek élőlényeivel. A levetített természetvédelmi film kapcsolódott ismereteikhez, ugyanakkor valósághűen jelent meg előttük, ami különleges élmény volt számukra.

Utazó planetárium térben jelentette meg a gyerekek számára a csillagos égboltot. A  360 fokos képi élmény, érdekes, látványos planetáriumi, csillagászati- és természettudományos ismeretet adott a tanulóknak. Az újfajta tartalmi élmény mellett izgalmas volt  a gyerekek számára a formai megvalósítás is. A tanulók a téma iránti érdeklődését mutatta a sok-sok kérdésfeltevés, amelyre az életkori sajátosságuknak megfelelő válaszokat kaptak. Különösen a felső tagozatos diákok tudták beépíteni a már meglévő ismereteikbe a térbeli ábrázolást.

A programok közül talán a legizgalmasabb a fővárosba szervezett kirándulás volt. A fővárosban először a Budai várba látogattunk el. A hosszú lépcsősoron keresztül jutottunk fel a várba. Először a Halászbástyát csodálhattuk meg, majd az innen elénk táruló csodálatos látványt. Az elénk táruló Duna és a velünk szemben tornyosuló Parlament épülete feledhetetlen élményt biztosított.

A várban való séta közben megnéztük a Mátyás-templom épületét, majd a kockaköves úton elsétáltunk a Sándor Palotához. Az Országos Széchenyi Könyvtár és Levéltárról tanultakat is felelevenítették a tanulók. A legemlékezetesebb a lovas huszárok felvonulása volt. A vár után az Országház épületét néztük meg, illetve a Kossuth tér szoborkompozícióit, melyekhez a tanulók már meglévő ismereteit is hozzákapcsoltuk. Ezután indultunk el a Városligetbe. Az ott tett rövid séta után érkeztünk meg a Fővárosi Nagycirkuszba. A jakut művészek előadása fergeteges volt. Tanulóink nagytöbbsége most volt életében először cirkuszban. Ámulattal nézték az ősmese története köré fűzött lélegzetelállító műsorszámokat, a lenyűgöző cirkuszi produkciókat.

Generációk találkozását szerveztünk a szülőknek, nagyszülőknek, testvéreknek. A gyerekek egy kis irodalmi műsorral és énekkel kedveskedtek a részt vevőknek. A szülők és nagyszülők áldozatos munkáját igyekeztek megköszönni a kis műsorukkal.

Nagy Molnár Dávid bűvész showját tekinthettük meg iskolánk tornatermében a tanulók. Az előadás során többször a gyerekek is szerepet kaptak, így interaktív módon kapcsolódtak be a showba.  A színes, játékos kellékekkel bemutatott előadás nagyon vidám hangulatot teremtett. A gyerekek szájtátva nézték az illúziót, szerették volna megfejteni a „titkot”. A műsort nagyon élvezték, kifejezetten tetszett a gyerekeknek.